Tóth Gábor •
2011. április 10. •
Nincs hozzászólás
2011. április 1-vel zárult le az Interreg IVC program utolsó pályázati felhívása. A program célja, hogy a területfejlesztés helyi és regionális szereplőinek bevonásával, olyan projektek megvalósítását segítse, amelyek révén jó gyakorlatok, előremutató megoldások kerülnek azonosításra, segítve a különböző regionális és szakpolitikák további fejlődését. A pályázatok nemzetközi együttműködésben kerülnek kidolgozásra, egy-egy vezető partner irányítása mellett. A partnerség az EU tagországok teljes körét lefedi.
A HBH Euroconsulting stratégiai partnerével, a Grants Europe Consulting-gal együttműködve négy pályázat kidolgozásában vett részt, az adott projektek vezető partnereinek megbízásából:
– Debrecen városa, a Debreceni Egyetemmel együttműködve a helyi egészségipar hosszú távú fejlesztési stratégiájának megalapozásának érdekében dolgozott ki projektet. A projekt keretében az egészség ipar fejlődését meghatározó legfontosabb tényezők vizsgálata történik meg, a bevont nemzetközi partnerek tapasztalataira, tudására építve. A projektben Debrecen a vezető partneri szerepet tölti be.
– Potenza tartomány (Olaszország) megbízásából kidolgozásra került a „Renergy” projekt, melynek konkrét célja egy „fenntartható, energia-hatékony városi környezet” modell kidolgozása. A projekt keretében a pályázat megvalósításában közreműködő partnerek mindegyike már létező tudást, tapasztalatot, gyakorlatot visz be, oszt meg a partnerséggel, másrészt megismeri, megtapasztalja a többi partner e terület önkormányzati működtetésében kialakított gyakorlatait, megoldásait. A pályázat nemzetközi partnerségébe bevonásra került Szentes városa is.
– A New Dutch Waterline (Hollandia) megbízásából kidolgozásra került az AT FORT – “Atelier European Fortresses – Powering Local Sustainable Development” project a közös európai kulturális örökség, várak és erődök fenntartható fejlődésének segítését, társadalmi, gazdasági kiaknázását és helyi gazdaságfejlesztési erővé való alakítását tűzte ki céljául. A projekt nagyban épít a helyi együttműködésekre, partnerségekre, elsősorban a helyi KKV-k bekapcsolásával.
– Az Eindhoven (Hollandia) városának megbízásából kidolgozásra került D-AIR project célja a meglévő repterek ökológiai szempontból fenntarthat, közlekedési csomópontokká való átalakításának előkészítése. A projekt elsősorban a közigazgatás kompetenciájába tartozó két tématerülettel foglalkozik: repterek megközelíthetősége és a CO2 semleges reptér üzemeltetés elősegítése. A projekt épít a helyi kulcsszereplők (üzleti szféra, K+F, tudásintézmények) aktív együttműködésére.
Tóth Gábor •
2011. április 5. •
Nincs hozzászólás
Megjelentek az ÚSZT vízrendezési pályázatinak tervezett kiírásai társadalmi egyeztetés céljából. Közép-Magyarország régiót kivéve valamennyi régió települési önkormányzatai pályázhatnak a vízkárok (ár-, bel- és csapadékvíz elöntés) elleni védelmet szolgáló rekonstrukcióra és fejlesztésre.
A komponens célja a települések környezetbiztonságának növelése, környezeti állapotának javítása, az ár- belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése, a felszíni vizeink minőségének javítása, a további környezeti káresemények megelőzése.
A települési önkormányzatok feladatkörébe tartozó belterületi vízrendezési fejlesztések esetén cél a belterületre hullott csapadékvizek rendezett és kártétel nélküli elvezetése, a belterületen áthúzódó vízfolyások és belvízcsatornák, belvíz elvezető rendszerek rendezése és a települések belterületének védelme a külterületeken keletkezett vizek káros hatásaitól. A kiírás közvetett célja a települési önkormányzatok és a vízügyi szakmai szervezetek együttműködésének javítása, a csapadékvízzel való gazdálkodás elősegítése.
Önállóan támogatható tevékenységek:
- Belterület védelmét szolgáló vízelvezető-hálózat fejlesztése, rekonstrukciója
- Árvízvédelmi töltések lokális fejlesztése, rekonstrukciója
- Belterületet veszélyeztető vízfolyások lokális vízkárelhárítási fejlesztései
- Vízkárelhárítási célú tározók – árvízi tározók fejlesztése, rekonstrukciója

A pályázatok benyújtása május 15-től lehetséges. Amennyiben bármilyen kérdése van a pályázattal kapcsolatban, vagy akár konkrét projektjavaslattal rendelkezik, forduljon bizalommal irodánkhoz!
Kovács Szabolcs •
2011. február 15. •
Nincs hozzászólás
A január második felében lezajlott társadalmi egyeztetést követően megjelentek az Új Széchenyi Terv első pályázatainak végleges kiírásai. A vállalkozásfejlesztés, zöldgazdaság, foglalkoztatás, egészségipar, tudomány-innováció, közlekedésfejlesztés kitörési pontokhoz kapcsolódó pályázatok egyaránt elérhetőek: az önkormányzatokat közvetlenül érintő konstrukciók összefoglalói weboldalunkon is megtalálhatók.
Kovács Szabolcs •
2011. február 7. •
Nincs hozzászólás
2011. február 3-án megnyílt a Svájci-Magyar Együttműködési Programból finanszírozott Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap (TPPA) pályázati felhívása. A konstrukció átfogó célja a svájci és magyar testületek és szervezetek között meglévő vagy új együttműködések kölcsönös fejlesztése, és ezáltal Magyarország és a kibővült Európai Unió közötti gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése.
Támogatást olyan kisprojektek nyerhetnek, melyek célja a Magyarország és Svájc közötti együttműködés erősitése, információ- és tapasztalatcserere, know-how és legjobb gyakorlat (best pratice) átadása.
A TPPA 3 különböző területen tűzte ki partnerségek létrehozását:
1. klasszikus testvértelepülési kapcsolatok (town-twinnings) kialakítása svájci és magyar területi egységek és azok társulásai között minden szerveződési szinten (községek,, városok, kistérségek, megyék és régiók), illetve azok nevében eljáró egységek és kapcsolódó szervezeti egységeik között;
2. partnerség svájci és magyar non-profit vagy a nyereségtermelést nem elsődleges célként megjelölő szervezetek és intézmények között. (A szervezetek az alaptevékenységük során keletkező esetleges veszteségeket bizonyos kiegészítő, nyereségtermelő tevékenységekkel kompenzálhatják, de alapító okiratuk szerint nonprofit szervezeteknek kell lenniük);
3. szociális párbeszéd svájci és magyar országosan elismert és reprezentatív szociális partnerek (szakszervezetek és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek), szakmai kamarák és szervezetek, ágazati egyesületek (pl. kereskedelmi kamarák, ágazati/iparági szövetségek, vállalkozói szövetségek) között.
Tovább…
Kovács Szabolcs •
2011. február 1. •
Nincs hozzászólás
Az Új Széchenyi Terv keretében társadalmi egyeztetésre került a „Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése” című, KMOP-3.3.3-11 kódjelű konstrukció pályázati felhívás és útmutatója. A konstrukció célja a kisebb környezeti terheléssel járó megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, ezen belül növelni a megújuló energiaforrásokon alapuló hő- és villamosenergia szerepét az összenergia felhasználáson belül és ezen keresztül csökkenteni a széndioxid kibocsátást. A konstrukció elsősorban az együttműködő villamosenergia hálózatba termelő kapacitások kiépítését, másodsorban a sziget üzemmódban működő villamosenergia-termelő kapacitások kiépítését, tovább a földgáz hálózatba táplálható biometán termelést támogatja.
Tovább…
Kovács Szabolcs •
2011. január 26. •
Nincs hozzászólás
Az Új Széchenyi Terv keretében társadalmi egyeztetésre bocsátották a ROP Vállalati együttműködések és klaszterek támogatása című pályázat felhívását és útmutatóját. A konstrukció célja, hogy előmozdítsa:
– A vállalkozások közötti együttműködések, valamint a vállalkozások más vállalkozásokkal, oktatási intézményekkel, K+F intézményekkel, helyi gazdasági szereplőkkel klaszter formában megvalósuló együttműködéseinek létrehozását, illetve fejlesztését. Ezen belül különösen fontos, hogy lehetőséget biztosítson a regionális stratégiákban, operatív programokban, ill. az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) megfogalmazott kulcságazatokban működő vállalati együttműködések és klaszterek versenyképességének növelésére.
– A hálózatos és a klaszter együttműködések menedzsment szervezeteinek létrehozását a támogatott projektek keretében.
– Közös beruházások megvalósulását, amelyek növelik az együttműködések és a klaszter tagjainak versenyképességét.
– Az innováció orientált fejlesztések és együttműködések létrejöttét.
Tovább…
Kovács Szabolcs •
2011. január 25. •
Nincs hozzászólás
Az Új Széchenyi Terv keretében társadalmi egyeztetésre bocsátották a KEOP-2011-2.3.0/B – A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő rekultivációs programok kiterjesztése című egyfordulós pályázat felhívását és útmutatóját. A konstrukció célja a környezetet és a lakosságot is folyamatosan veszélyeztető, régi, műszakilag nem megfelelő bezárt, illetve felhagyott települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációs programjának kiterjesztése.
Tovább…
Szabó Miklós •
2011. január 25. •
Nincs hozzászólás
Az Új Széchenyi Terv keretében 6 régióban is társadalmi egyeztetésre bocsátották a Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése című pályázati felhívást és útmutatót. A konstrukció célja a különböző rehabilitációs szakterületek ellátásaihoz való lakossági hozzáférés földrajzi-regionális és szakmai-tartalmi egyenlőtlenségeinek csökkentése, és az elérhető szolgáltatás színvonalának javítása az egészségügyi rehabilitációs szolgáltatások infrastruktúrájának és műszerezettségének fejlesztésével, a rehabilitációs szolgáltatások ambuláns formáinak elterjesztésével – összhangban az európai trendekkel -, valamint személyi feltételeinek javításával.
Tovább…
Kovács Szabolcs •
2011. január 25. •
Nincs hozzászólás
Az Új Széchenyi Terv keretében társadalmi egyeztetésre került a „Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva” című, KEOP-2011-4.9.0 kódjelű konstrukció pályázati útmutatója. A konstrukció hozzájárul az épületek (különös tekintettel a központi és helyi költségvetési szervek épületeire és az egyéb középületekre, valamint a vállalkozások üzemi és irodaépületeikre is), energia-takarékosság, – hatékonyság és megújuló energiafelhasználás fokozására irányuló beruházásainak megvalósításához, vissza nem térítendő támogatás formájában. A konstrukció elsősorban kis-közepes méretű projekteket támogat.
Tovább…
Kovács Szabolcs •
2011. január 25. •
Nincs hozzászólás
Az Új Széchenyi Terv keretében társadalmi egyeztetésre került a „Geotermikus alapú hő-, illetve villamosenergia-termelő projektek előkészítési és projektfejlesztési tevékenységeinek támogatása” című, KEOP-2011-4.7.0 kódjelű konstrukció pályázati útmutatója. A konstrukció célja a közepes és nagy teljesítményű geotermikus energiahasznosítást célzó projektek megvalósításának elősegítése, elsősorban a döntéselőkészítési, engedélyeztetési folyamatok, és a kutatófúrások támogatásával.
Tovább…