Kalmár Ágnes

15 éve foglalkozik humánerőforrás-fejlesztési, ezen belül elsősorban oktatási-képzési, esélyegyenlőségi, foglalkoztatási projektekkel, valamint a hozzájuk kapcsolódó kommunikációs feladatok ellátásával. Míg korábban különböző programirodáknál (Világbanki, Phare, Országos Kredittanács stb.) dolgozott, 2005-től megszerzett tapasztalatait tanácsadóként hasznosítja.

2007 elejétől erősíti a HBH csapatát, főleg a területfejlesztési projektekhez kapcsolódó, ún. soft területeken: 2008-2010 között öt város (Sopron, Tatabánya, Hódmezővásárhely, Nagykőrös, Balmazújváros) IVS-hez kapcsolódó antiszegregációs programjának elkészítésben vett részt. Az utóbbi két évben készített települési Esélyegyenlőségi Programot Sopron Megyei Jogú Város és Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának, valamint funkcióbővítő és szociális városrehabilitációs projektek soft koncepciójának kidolgozását végezte az érintett önkormányzatokkal és helyi civil szervezetekkel együttműködve (pl. Tatabányán, Hódmezővásárhelyen).

Az ÚMFT és az INTERREG pályázatokhoz kapcsolódóan elsősorban megvalósíthatósági tanulmányokat kommunikációs terveket készít, valamint kutatásokat (helyzetfeltárás, igény- és szükségletfelmérés, SWOT) végez. Ezen túl különböző, nagyobb léptékű fejlesztési pályázat (pl. Agóra Pólus, oktatási infrastruktúra, turisztika) kidolgozásában is részt vett.

Gyakorlati uniós fejlesztési tapasztalatait egyetemi oktatóként is hasznosítja egyebek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, valamint a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemen.